PETHŐ KINCSŐ NÓRA

PETHŐ
KINCSŐ
NÓRA

Film- és színházi színész, táncos, koreográfus

BIO

Szilveszter napján született a Tours-i Szent Márton szülővárosában, a nyugat-magyarországi Szombathelyen.

8 éves kora óta táncol, ezért az aktív mozgás a mai napig része az életének. 

Számos ifjúsági és felnőtt kategóriában nyert országos és nemzetközi versenyeket a legendás Savaria táncklub versenyzőjeként.

Több éves fellépői és színpadi rutinnal a háta mögött fordult a színészet felé, szinte közvetlenül az után hogy még középiskolás korában, az orvosai tanácsára felhagyott a klasszikusnak számító standard és latin táncok versenyszerű gyakorlatával.

A Békéscsabai Jókai Színház színészképző iskolájában tanulta meg a mesterség alapjait. Színházi karrierje során a legemlékezetesebb alakításai közé olyan karakterek megformálása tartozott, mint a budapesti Madách Színházban bemutatott Lepkegyűjtő Mirandá-ja, vagy a szarvasi Weöres Sándor Színház Egerek és Emberek-jének Mrs. Curley-je, vagy Molierre Taruffe-jének Mariane-ja.

Középiskolai tanári diplomát szerzett az angol nyelv oktatójaként. Az angliai Brighton-ban tanult Európai úniós politológiai tudományokat, mely időszak azért is emlékezetes a számára, mert itt ismerkedett meg a modern táncművészet egyik megalapítójának számító Martha Graham tánctechnikájával. A Budapesti Táncművészeti Egyetemen szerzett diplomát.

Pár éve elsősorban a televízió és a film került az érdeklődése fókuszába.  

Az országos ismertséget az hozta meg a számára, hogy közel egy évig volt Magyarország egyik legnépszerűbb televíziós napi sorozatának, a Jóban Rosszban -nak az egyik meghatározó karaktere.

A számos magyar és nemzetközi film közül, amelyben eddig szerepelt, a legkedvesebb és az egyik legérdekesebb kihívást jelentő feladata a Vörös Veréb kegyetlen kihallgató tisztje volt, melyben az Oscar-díjas Jennifer Lawrence volt a partnere.

BIO

Szilveszter napján született a Tours-i-i Szent Márton szülővárosában, a nyugat-magyarországi Szombathelyen.

Pethő Kincső Nóra

Film- és színházi színész, táncos, koreográfus
Hajszín: Barna
Szemszín: Barna
Magasság: 166 cm 55kg
 
Beszélt nyelvek: Magyar, Angol (C1), Német (B2)
Alternatív Nevek: Petho Kincso vagy Petho Kincso Norah

6-szoros Nemzeti Versenytánc Bajnok; a Solo-Duo Tánc Fesztivál közönségdíjasa (2013)

Alice in Wonderland – parafrázis (előkészületben) – Mozgásszínházi előadás, Királynő, 2019, RS9
Smarana – Indiai klasszikus táncszínház, Amrita, Játékmester, Táncos, 2018, Nemzeti Táncszínház
Sakuntalá – Indiai klasszikusl táncszínház, Sakuntalá – 2016, Nemzeti Táncszínház
AmritaIndiai klasszikusl táncszínház, Amrita – 2013, Nemzeti Táncszínház
Simone de Beauvoir – Kortárs táncszínház, Simone – 2008, Merlin Színház
Vágyak idomítása – Önálló est a nőről – 2006, Spinóza Színház és Merlin Színház
Cabaret Café – Kabaré a 20-as évekből, Lulu – 2004, Spinóza Színház és Karinthy Színház
Idegenek Othello adaptáció, Emily (angol nyelvű előadás) – 2003, Kolibri Pince
Egerek és emberekJohn Steinbeck, Mrs. Curley – 2002, Weöres Sándor Színház, Szarvas
Tartuffe – Moliére, Mariane – 2001, Weöres Sándor Színház, Szarvas
Antigone – Sophokles, Ismene – 2001, Weöres Sándor Színház, Szarvas
A Lepkegyűjtő – John Fowles, Miranda – 2000, Madách Színház
Bring me to the Light (előkészületben), rend.: Richard Langsmith, Dancer – 2019
1000: The Sword in the Stone (előkészületben), 2016 HIMPFF-nyertes forg.könyv, rend.: Rick Mcleod , Leonora, the gypsy queen – 2019
Number Two (előkészületben, kisfilm), rend.: Gergely Turáni, Bence Gábor, Mother – 2018
Antifeminist (előkészületben, kisfilm), rend,: Sofija Sztepanov, Pszichiáter – 2018
Szemem fénye (kisfilm), rend.: Kertai Kristóf, vak anya – 2018
Red Sparrow, rend.: Francis Lawrence, partner: Jennifer Lawrence, Kihallgatótiszt– 2018
Blade Runner 2049, koreográfus asszisztens, Bollywood táncos – 2017
The Alienist (TV sorozat), rend.: Paco Cabezas, partnerek: Daniel Brühl, Luke Evans, Dühös Asszony – 2017
Tyrant (TV sorozat, “Let God’s Work Begin”), rend.: Michael Lehmann, Zokogó Anya – 2016
Marco Polo (TV sorozat, “A Prayer for our Daughters”), rend.:David Petrarca; partner: Gabriel Byrne, Apáca – 2016
Jóban rosszban (Magyar sorozat), rend: Pajer Róbert, Soós Péter, Lux Anna – 2011-2012
Machotaildrop rend.: Corey Adams, Repülős utaskísérő – 2009
Örömosztag rend.: Reg Traviss, Tanya – 2006
8 MM rend.: J. S. Cardone, Pincérnő – 2005
A hóhér rend.: Simon Aeby, Hölgy – 2005
Dynotopia rend.: Mike Fash, partnerek: Jon Fenner, John Pryor, Dorina -2002
Versenytánc: Standard és Latin-Amerikai táncok
Modern és kortárs táncok (Limon, Art Jazz, Graham, szabad stílus)
Bharatanatjam (Indiai klasszikus tánc)
2015 – Diploma – tánctörténet, tánctanár (MA), Magyar Táncművészeti Egyetem
2013 – Diploma – modern tánc (BA), Magyar Táncművészeti Egyetem
2011 – Diploma – társastánc (BA), Magyar Táncművészeti Egyetem
2000 – Diploma – színész (Fiatalok a Színházművészetért Alapítványi Sziniiskola, Színész Kamara)